Fotográfusoknak Interjú Pároknak

Fókuszban az esküvői fotós: Petrilla Szabolcs

Megosztás: Facebook Twitter Google+ Pinterest

Mesélnél magadról pár szóban?
32 éves vagyok, főállású esküvői fotós. Ezen kívül van egy közgazdász diplomám is a fiókban. :) A fotózás mellett hobbi szinten gitározok. Idén pedig készülök a SAJÁT esküvőmre. El sem tudom képzelni, milyen lesz a kamera másik oldalán lenni. :)

Merrefelé laksz?
Budapest

Ha választhatnál, hol laknál a legszívesebben a világban?
Nem hiszem, hogy véglegesen el tudnék költözni valahova. De úgy érdekességképpen, mondjuk egy évre, el tudom képzelni. Több várost is szeretek, úgyhogy inkább csak annyit mondok: Nyugat-Európa.

Tanultál iskolában fotózni?
Igen, a Práter utcai 2 éves fotós iskolát végeztem el, gyakorlaton pedig az MTI-ben voltam.

Mióta vagy fotós?
Régóta fotózok a magam örömére, de hivatásosnak 2007-től számítom magam.

Mióta vagy esküvőfotós, mi ösztönzött arra, hogy esküvőfotós légy?
Saját fotós cégem megalapítása után főleg reklámfotós munkáim voltak, de mindjárt az elején három esküvőt is fotóztam (ismerősöknek), ez a három alkalom elég volt arra, hogy végleg beleszeressek ebbe a műfajba, aztán már nem volt megállás. :) Mára munkáim nagy része az esküvői fotózáshoz kapcsolódik.

Hogyan jellemeznéd a fotózási stílusodat?
Egyedi, hangulatos színvilág. Ez az amiről meg lehet ismerni a képeimet. Az esküvői fotózásban több fajta stílus keveredik, én sem tudnék egyet kiemelni, mind a kreatív fotózás, mind a riportképek készítését nagyon szeretem.

Hány esküvőt fotózol átlagosan egy évben?
Kb. 30.

Ki tudnál emelni és elmesélni pár mondatban egy esküvőt, ami a legérdekesebb/legextrémebb volt?
Egy hallstatti esküvő jut eszembe elsőként. Egyszerűen gyönyörű volt a helyszín. Azóta már a (saját) menyasszonyommal is visszamentem oda. :)

Hogy érzed, mi az erősséged, amit jól tudsz használni az esküvőfotózásban?
Egyrészt az empátia és a segítőkészség. Én tényleg minden párommal jó barátságot kötök, és a nagy napjukon mindenben számíthatnak rám. Könnyen megtalálom a közös hangot mindenkivel, ezért a fotózások mindig nagyon oldott és vidám hangulatúak. A másik – ha szakmailag nézem-, hogy jól tudok képekben gondolkozni. Csak körül kell néznem egy adott helyszínen, és már tudom, hogy milyen fotókat akarok csinálni. Ez igaz a modelljeimre is, nagyon hamar ráérzek, mi az a beállítás, ami jól áll nekik.

Milyen típusú kamerákkal dolgozol?
Nikonos vagyok.

Ha csak egy objektívet használhatnál, akkor melyik lenne az és miért?
Akkor az az 50 1.4-es lenne, gyönyörű a képe.

Elmondanád, mikor milyen fényeket használsz egy komplett napos esküvői fotózás során?
Amíg csak lehet, a természetes fényt. Sokszor használok derítőlapot. Persze a bulikban a vakuk is előkerülnek, több külső vakut is szoktam használni, de ilyenkor is úgy vakuzok, hogy a helyi hangulat megmaradjon a képeken.

Milyen programot használsz a képfeldolgozáshoz?
Főként Lightroom és Photoshop

PC vagy MAC?
Most éppen is-is. :)

Van asszisztensed vagy második fotósod?
Igen, általában ketten megyünk fotózni. Két fotóasszisztensem is van, Misi és Szabina, akik az asszisztenskedés mellett kiválóan fotóznak is.

Kb. hány képet készítesz egy esküvőn és hányat adsz át a pároknak?
Elég sok képet készítek, olyan 4000db-ot. Az anyag leválogatása után kb. 900db-ot szoktam átadni a pároknak.

Szoktál hirdetni? Ha igen, hol?
Egy pár éve már nem igazán, hál’ istennek az eddigi párjaim továbbajánlásai, ill. a szakmában kialakult kapcsolataimnak köszönhetően így is elég sok megkeresésem van.

Milyen kommunikációs eszközöket használsz a megjelenésre és melyik a legfontosabb számodra?
A direkt kapcsolatok mellett főleg az online csatornákat használom, jellemzően a weboldal és a Facebook – mi más? :)

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik bele szeretnének vágni az esküvőfotózásba?
Ha van szorgalom, és hozzá némi tehetség, akkor meg kell próbálni, ellenkező esetben inkább ne.

Mi lenne számodra egy álom helyszín, ahol szívesen fotóznál esküvőt?
Szerencsére több klassz helyszínre is eljutottam már fotózni (pl. Párizs, Róma), de a homokos tengerpartot még nem pipáltam ki.. ;)

Mit érzel a legnagyobb kihívásnak az esküvőfotózásban?
Hétről hétre tartani a magas színvonalat, sőt, ha lehet, még magasabbra tenni a lécet. Ez egyfelől nehéz, másfelől pont ez az, ami inspirál. Ezen kívül tudni kell sorozatban gondolkodni. Tudni kell ívet adni az egész anyagnak, hogy hitelesen adjuk át a nagy nap történetét.

Mióta vagy tagja a Pillanart-nak?
2011

Miért fontos számodra a tagság és mit ad neked a Pillanart?
Pont a minap néztem meg legutóbbi Pillanartos csoportképünket, és arra gondoltam: azért ez milyen nagy dolog, hogy a mai világban, egy ilyen kiélezett szakmában van egy ilyen csapat, vannak ilyen, a szakmájukat magas szinten űző fotográfusok, akik félre téve a szakmai féltékenységet, évek óta csapatban gondolkoznak.

Van más terület is ahol fotózol?
Igen, portréfotókat, párfotókat és kismama fotókat csinálok még.

Van olyan fotózási terület ahol ki szeretnéd még próbálni magad?
A divatfotózás felé kacsingatok egy ideje, meglátjuk, sikerül-e ötvözni az esküvői fotóval.

Mit szeretnél csinálni 5 év múlva?
Azt hiszem ugyanezt. :)

Petrilla Szabolcs esküvői fotós
www.petrillaphotography.com
facebook.com/petrillaphotography
Petrilla Szabolcs adatlapja a Pillanart honlapján