Fotográfusoknak Menyasszonyoknak

Best of – avagy hogyan (ne) válogassunk képeket?

Megosztás: Facebook Twitter Google+ Pinterest

Egy nagyon aranyos tavalyi párom fotókönyvet is rendelt az esküvői képekből. A szezon végeztével az általuk erősen megrostált anyagból el is készítettem egy kiérlelt könyvtervet, de postafordultával oldalas javítási kívánságlista érkezett vissza tőlük, hogyan is szeretnék a „legjobb” képeiket viszont látni. Sokáig próbáltam meggyőzni őket, hogy a jó könyv nem a legjobb fotók, hanem a lejobb összhatású fotók gyűjteménye. Nem lett belőle könyv.

A National Geographic magazin a ’80-as évek végén ünnepelte 100 éves fennállását és a kerek szülinap alkalmából megjelentetett egy vaskos albumot – kizárólag fotókkal. Akkor még feltétlen híve és rajongója voltam a Magazinnak, olyannyira, hogy hosszas vágyakozás után beruháztam a méregdrága, ötkilós kötetre. A szerkesztők az archívum több millió fotójából közel háromszázat válogattak bele, általában kettesével, oldalpárokba rendezve. A rajongás azóta alább hagyott, nagy ritkán forgatom a könyvet, de ez a képpár örökre belém vésődött:

Valószínűleg önmagában egyik kép sem került volna be, de így párban döbbenetes az ÖSSZhatásuk. A zseniális képszerkesztés még az egzakt matematika törvényszerűségét is fölrúgta, esetünkben egy meg egy bizony három: a két kép mellett megjelenik egy harmadik, kettőjük interferenciája. Úgy gondolom, bármilyen műfajról is legyen szó, egy alkotás annál erősebb, minél több olvasata van, minél több réteg, mélység tárul föl benne. (A zseniális alkotásokat pont ezért nem lehet megúnni.) A fenti képletet bárki alkalmazhatja és az eszközök tárháza szerencsére igen gazdag (ráadásul egymással ötvözhetők): szimmetria, ritmus, geometria, arány, kompozíció, dekompozíció, hangsúly, színvilág, színkontraszt, és a sort – játékos vérmérséklete alapján – ki-ki folytathatja. Lássunk néhány megoldást:


Ez az oldalpár azon túl, hogy egy kerek történetet mesél el, egységes színvilágú képeket sorakoztat egymás mellé. Szép ritmusa annak köszönhető, hogy a figurák szinte párhuzamosan dőlnek.

Itt nincs nagy trükközés, csupán annyi, hogy két különálló képből egyet csináltam.

Ezeket az álló fotókat úgy válogattam és raktam sorba, hogy az alakok háromszöget alkossanak és felvezessék, erősítsék a háromszög tengelyébe-csúcsára helyezett fő képet, amin a pár szemkontaktust teremt az „olvasóval”.

A képválogatás igazi varázsát számomra az adja, hogy egy bizonyos képanyagból az alkotás műfajából, jellegéből adódóan más és más lesz az üdvözítő választás. Egy könyvön belül az oldalpárok alkothatnak külön történeteket, egy kiállításon képpárok, képcsoportok szimbiózisa teremthet valami egészen újat, egy slideshow-ban pedig két kép áttűnéskor megszülethet a köztes, harmadik.


A Balatonátkelés-Zsebexpedíció c. anyagomban sikerült úgy rendeznem négy képet, hogy kettős szimmetriát alkossanak. Ebben a formában is kerülnek a falra.

Ezzel a montázzsal egy slideshow zseniális képváltását (Mona követte el) próbáltam modellezni. Itt nem a harmadik (közbenső) kép izgalmas, sokkal inkább az erős asszociációs hatás.

Ezek az apró trükkök, finomságok a gyakorlatlan szem számára valószínűleg láthatatlanok maradnak, a szemlélő átéli a katarzist anélkül, hogy tudatában lenne, pontosan mitől is. Persze a dolog fordítva is elsülhet: hevenyészve egymás mellé rakott (egyébként „legjobb”) fotók kiolthatják egymást, szélsőséges esetben valódi torzszülöttet hozhatnak létre. Ezért érdemes képeinket avatott kezekre, avatott szemekre bízni.