Fotográfusoknak Interjú Pároknak

Fókuszban az esküvői fotós: Mitcsenkov Attila

Megosztás: Facebook Twitter Google+ Pinterest

Mesélnél magadról pár szóban?
Mindig nehéz, ha nem tudom, mire kíváncsi az olvasó. A következő kérdések talán segítenek érdekesebb témákat is elővenni, de először néhány mondatban leírom, hogy “madártávlatban” ki vagyok.

Budapesten születtem, ‘83-ban, és itt is nőttem fel. Ezen az oldalon nyilván érdekes kérdés: még nem voltam tíz éves, amikor a papám először fényképezőgépet adott a kezembe. De azért meghatározó nem ez volt a gyerekkoromban, hanem első sorban a családom, ahol jó volt gyereknek lenni – ezen kívül leginkább talán a pasaréti református gyülekezet, ahol felnőttem, és ahol a barátaim többségét megismertem. Fontos ez nekem, jelentős részben megmagyarázza azt is, ahogy fotósként gondolkodom.

Most az életem egyik felét a Műegyetemen töltöm kutatóként, a másik felét fotósként – érdekes, talán szokatlan párosításnak tűnik, de nekem az elmúlt évek alatt bevált (ezt, legalábbis a fotós oldaláról talán igazolja a Pillanart felvétel is).

Merrefelé laksz?
Budapesten, annak is a kicsit dombosabb oldalán… csak hogy sportnak tekinthessem, ha biciklivel megyek haza. :)

Ha választhatnál, hol laknál a legszívesebben a világban?
Én jól érzem itt magam. Az utóbbi években jó dolgom volt, a munkám miatt sokat utazhattam, rengetem jó helyen jártam Európában, és Budapestet az egyik legjobb, legszebb és legösszetettebb városnak látom. Egy fotósnak ideális környezet.

Ha muszáj távolabbi helyet mondani, akkor a Balaton-felvidéket mondanám; ha még messzebb kell menni, akkor Skandinávát – Svédországban és Norvégiában elég sokat jártunk. A természet és a táj tisztasága és szépsége, helyenként előbújó vadsága segít újra meg újra rácsodálkozni, milyen kreatív volt, aki ezt az egészet megalkotta. :)

szovegkozi-01

Mióta vagy fotós?
Az első fényképezőgépemet 8-10 éves koromban kaptam édesapámtól. Egy jópofa szovjet, Vilia nevű masina volt, nagyon felhős, kicsit felhős, kicsit napos, nagyon napos beállítási lehetőséggel… :)

Nem tudom pontosan, mikortól számít az ember “fotós”-nak, de igazán 2004 körül kaptam rá, amikor aztán megörököltem édesapám tükörreflexes gépét… ezzel egy új világ nyílt ki. Hajnaltól estig fotózni jártam, amikor tehettem. :)

Mióta vagy esküvőfotós?
Az első esküvői képeimet 2006-ban készítettem (a szokásos történet, eleinte megkértek a barátaim, és valahogy gyorsan megszerettem). Ez 2008-ban fordult igazán komolyra, akkor indítottam el a Képfényezőt, eleinte még egyedül… de rövidesen rájöttem, hogy ez olyan műfaj, amit több okból jobb nem egyedül űzni. Hamarosan csatlakoztak a lányok, Eszter és Juli, és onnantól kezdve velük párban dolgoztam.

Ki vagy mi ösztönzött arra, hogy esküvőfotós légy?
Jó kérdés… ezen én is többször elgondolkodtam. Jó darabig eszembe sem jutott, mert csak a fa mögül kukucskálós képeket, és a kínosan élettelen műtermi beállított fotókat láttam, és egyáltalán nem vonzott. Aztán eljött egy pont, amikor elkezdtek olyan képek is a szemem elé kerülni, amik tetszettek. Nagyon. Mert a mű helyett az embert mutatták… talán Jeff Ascough pár évvel ezelőtti képeit emelhetném ki.

De a legnagyobb hatása Robert Doisneau-nak volt, bár ő nem esküvői fotós. Viszont ő volt az, akinek valahogy világított a képeiről, hogy szereti az embereket, a hétköznapi életet, ami körülveszi… és miután kiderült, hogy nem lehetetlen hasonló szemlélettel esküvőket fotózni, megpróbálkoztam vele én is. :)

szovegkozi-02

Hogyan jellemeznéd a fotózási stílusodat?
Ezt a kérdést illene meghagynom a kedves olvasónak. Régen rossz, ha én próbálom elmagyarázni, hogy milyen képeim vannak… :)

Én csupán azt tudom, hogy minden párt, aki minket választ az esküvőjére, meg szoktam kérdezni, hogy miért éppen a Képfényező… hiszen olyan sok esküvői fotós van az országban. A válaszokból sokat tanultunk arról, hogy mi is látszik a képeinken valójában. Ami örömteli: az a néhány dolog, amire a leginkább törekszünk, valahogy feltűnik az embereknek.

Természetes, őszinte és fesztelen képeket szeretnénk fotózni mindenkiről, amin bárki saját maga marad – ez amúgy egyáltalán nem egyszerű, igényel némi “megszelídítést” (a Kis Herceg nyelvén szólva), de általában legkésőbb a jegyesfotózás végére kialakul. Addigra mernek nyitottak lenni előttünk a párjaink, sőt: néha mintha el is felejtenék, hogy ott vagyok… és onnantól már nagyon jó. És ez állítólag látszik is a képeinken. :)

szovegkozi-04

Hány esküvőt fotózol átlagosan egy évben?
A többiekhez képest kifejezetten keveset. Nem mindenki tudja rólam, de nekem az esküvőfotózás csupán a “fél” életem. Mellette egészen mással is foglalkozom: kutatóként dolgozom a Műegyetemen (a távközlés és a matematika határterületein). Amikor ott elérkezik a nyári nyugalom állapota, akkor szokott az esküvői szezon a csúcsra érni, úgyhogy időben is pont jó párosítás.

Ami pedig ennél is fontosabb: az ottani munka mellett hiányzik a fotózás egy idő után… és felfrissít, egészen mást mozgat meg. És fordítva is igaz: hála Istennek megtehetem, hogy esküvőkből is csupán annyit vállalok egy évre, ami még jól esik, amire örömmel megyünk el… és nem vagyok rákényszerítve minden héten egy-két esküvőre.

Hogy számokat is mondjak: a csúcs két-három éve húsz esküvő körül volt, de azóta visszaálltunk évi tíz körüli esküvőre.

Megosztanád velünk pár kedvenc esküvői képedet?
Persze, szívesen. Sőt, azt is elárulom, hogy melyiket miért szeretem. :)

Ezt a képet évekkel ezelőtt, az egyik első esküvőmön fotóztam… az egyik legkedvesebb, gyerekkori barátomról (szinte testvéremnek mondhatnám). Lehet, hogy csak nekem értékes, de én nagyon szeretem a hangulatát. Együtt autóztunk a templomtól Neszmélyig, és bár végül nem volt idő út közben megállni, a régi öreg Mercedesnek olyan atmoszférája volt odabent, hogy elő kellett keresnem egy tekercs fekete-fehér filmet… mintha megállt volna az idő. És a fényképben pont ez a jó: itt maradt velünk a megállított pillanat.
Ezt a képet évekkel ezelőtt, az egyik első esküvőmön fotóztam… az egyik legkedvesebb, gyerekkori barátomról (szinte testvéremnek mondhatnám). Lehet, hogy csak nekem értékes, de én nagyon szeretem a hangulatát. Együtt autóztunk a templomtól Neszmélyig, és bár végül nem volt idő út közben megállni, a régi öreg Mercedesnek olyan atmoszférája volt odabent, hogy elő kellett keresnem egy tekercs fekete-fehér filmet… mintha megállt volna az idő. És a fényképben pont ez a jó: itt maradt velünk a megállított pillanat.

 

A számomra legfontosabb dolgokat nagyon nehéz, sokszor szinte lehetetlen lefényképezni. Ez a kép sokkal többet jelent a számomra, mint ami első ránézésre látszik. Még a templomba menet előtt beugrottunk a vőlegény nagymamájához kb. 20 percre fotózni, elvileg azért, mert volt egy öreg zongora, és néhány hangulatos, szép régi bútor. És aztán, bár egy esküvő napja általában nem olyan ráérős… mégis ott ragadtunk tovább is - egyszerűen beszélgetni (mind a pár, mind mi ketten). Az az értékes, bölcs, élő hitű idős néni volt, akivel egyszerűen egy rövid beszélgetés is feltölt, megvidámít (pedig a szemében csillogó derűvel elmesélt élettörténet minden volt, csak könnyű nem). No, és amikor a templomban a fogadalomtétel közben a sok ünnepélyesen álló ember között észrevettem a csendesen imádkozó nagymamát, akkor tudtam, hogy most végre valami olyan kerül a fényképre, amit nagyon szeretek… és ritkán válik láthatóvá. Valaki az Istennel beszélget, miközben körülötte nagy dolgok történnek.
A számomra legfontosabb dolgokat nagyon nehéz, sokszor szinte lehetetlen lefényképezni. Ez a kép sokkal többet jelent a számomra, mint ami első ránézésre látszik. Még a templomba menet előtt beugrottunk a vőlegény nagymamájához kb. 20 percre fotózni, elvileg azért, mert volt egy öreg zongora, és néhány hangulatos, szép régi bútor. És aztán, bár egy esküvő napja általában nem olyan ráérős… mégis ott ragadtunk tovább is – egyszerűen beszélgetni (mind a pár, mind mi ketten). Az az értékes, bölcs, élő hitű idős néni volt, akivel egyszerűen egy rövid beszélgetés is feltölt, megvidámít (pedig a szemében csillogó derűvel elmesélt élettörténet minden volt, csak könnyű nem). No, és amikor a templomban a fogadalomtétel közben a sok ünnepélyesen álló ember között észrevettem a csendesen imádkozó nagymamát, akkor tudtam, hogy most végre valami olyan kerül a fényképre, amit nagyon szeretek… és ritkán válik láthatóvá. Valaki az Istennel beszélget, miközben körülötte nagy dolgok történnek.

 

Nagyon szeretek olyan részleteket fotózni, amikben valahogy ott van mindaz, amit nem látsz a képen. És ez a kép ilyen… minden mást rögtön szinte látunk, érzünk, ott vagyunk. Elég, sőt: több, mint az előző és következő képek, amiken látszik minden. :)
Nagyon szeretek olyan részleteket fotózni, amikben valahogy ott van mindaz, amit nem látsz a képen. És ez a kép ilyen… minden mást rögtön szinte látunk, érzünk, ott vagyunk. Elég, sőt: több, mint az előző és következő képek, amiken látszik minden. :)

 

kedvenc-04
Ezzel a képpel valamelyik évben az Év Esküvőfotósa pályázaton is egészen jól szerepeltünk… úgyhogy nem csak én találtam benne valami szerethetőt. :) Benne van egyébként minden, ami az esküvői fotózásban szép. Teljesen váratlan pillanat volt, elvileg nem is kellett volna nagymamának épp ott akkor az ablakban lenni, a kapunál vártuk… a fényképezőgép sem volt éppen “kibiztosítva” – de aztán történt, amit láttok: valahogy elég gyors voltam. Olyan pillanatot kaptunk ajándékba, amit a leggondosabb beállítással és rákészüléssel sem lehet előidézni – ez néha ott van előtted, és ha nagy ritkán sikerül fényképezni is közben, akkor hetekig örülsz neki. :)

 

kedvenc-05
Ismét csak az élet esetlegessége miatt szeretem. Írtam fentebb, hogy Robert Doisneau volt az igazi példakép, akinek a képei, pontosabban a mögötte rejlő szemlélet szeretette meg velem a fotózást. És ez olyan jelenet volt, amit még ő is élvezett volna… :) Gyerekekkel csoportképet fotózni mindig nehéz,mert sokkal kiszámíthatatlanabbak… és ez ettől szép. Itt már épp majdnem minden rendben volt, amikor igazából nem tudjuk miért, eltört a mécses az egyik pici lánynál. És a következő pillanatot látjuk a képen, ami önmagában olyan, mint egy kis filmrészlet, pedig nem mozog… de tíz ember tízféle reakcióját látjuk, értjük, szinte halljuk. Ismét egy olyan kép, amit nem az esküvői fotós hoz létre… maximum hálával elfogadja. :)

 

kedvenc-06
Mindig szerettem azokat a fotókat, ahol a pár (avagy a menyasszony/vőlegény) a nagy térben kicsi, mégis igazán hangsúlyossá válik. Nem mindig sikerül igazán jól, de itt végre összeállt mindent… a kép tagolása, a kiemelt “keret”, ami előtt állnak, és végül a csokor színe. Itt nem kell mögöttes gondolatokat, érzelmeket keresni – csupán a látható, vizuális réteget, de szeretek ezzel is játszani. :)

 

Az egyetlen aggályom ezzel a képpel kapcsolatban: nem tudom, nem túl triviális, szájbarágós-e - ha az, akkor inkább giccs.. ha nem, akkor szép :). De ott és akkor kínálta magát a helyzet: valahogy olyan egyszerű és szép allegóriája egy családnak, hogy muszáj volt hazahozni (és persze megint fontos az, ami nincs a képre írva, de ők is, én is tudom, és így másként nézem a képet: jobboldalt a kislányuk sétál, nem egy rokon koszorúslány).
Az egyetlen aggályom ezzel a képpel kapcsolatban: nem tudom, nem túl triviális, szájbarágós-e – ha az, akkor inkább giccs.. ha nem, akkor szép :). De ott és akkor kínálta magát a helyzet: valahogy olyan egyszerű és szép allegóriája egy családnak, hogy muszáj volt hazahozni (és persze megint fontos az, ami nincs a képre írva, de ők is, én is tudom, és így másként nézem a képet: jobboldalt a kislányuk sétál, nem egy rokon koszorúslány).

 

Nem ragoznám túl: ezt a képet szeretem, mert szép. Pont azt a szépséget látom benne, amit minden esküvőn keresek: a háttér, a fény, az érintés és összetartozás finomsága mind-mind együtt van. Talán nincs semmi “különleges” ebben a fotóban, de amíg tudok örülni ennek a szépségnek, addig szeretni fogom az esküvői fotográfiát is. :)
Nem ragoznám túl: ezt a képet szeretem, mert szép. Pont azt a szépséget látom benne, amit minden esküvőn keresek: a háttér, a fény, az érintés és összetartozás finomsága mind-mind együtt van. Talán nincs semmi “különleges” ebben a fotóban, de amíg tudok örülni ennek a szépségnek, addig szeretni fogom az esküvői fotográfiát is. :)

 

kedvenc-09
Rengeteg olyan apróság történik egy esküvőn, ami talán senkinek nem tűnik fel, és biztosan nem tartozik a mindenki által várt kulcsmomentumokhoz (mint pl. a gyűrűhúzás). Mégis, ezektől válik emberivé, szerethetővé minden… és igazából fotósként is ezek jelentik az igazi élményt. Valami ilyesmi lehet, amikor a természetfotós hajnal óta kint ül a lessátorban… és végre elé kerül a várva várt kócsag. :)

 

Ki tudnál emelni és elmesélni pár mondatban egy esküvőt, ami a legérdekesebb/legextrémebb volt?
Eddigi pályafutásom legnagyobb élménye egy olyan párhoz kötődik, akik azóta barátaink is lettek – akkor még csak távoli ismerőseink voltak. Bori és Zoli esküvőjét Kisjakabfalván, egy jó nevű, de az ottani “nagyoknál” kisebb villányi pincészetnél, a Jackfall-nál rendezték. Bori akkor már egy ideje nem csak a “főnök lánya” volt, de ott is dolgozott a cégnél… mindenféle külföldi, szakmai tanulmányutak emlékeire építve rengeteg jó ötlettel, és a megvalósításukhoz szükséges rengeteg energiával. Az egyik, ha nem a legnagyobb ilyen úttörő-projekt maga az esküvő volt… amit kitaláltak, elterveztek, és (mint utóbb kiderült) mindenki őszinte csodálkozására életre is keltettek.

Nagyon-nagyon szerettük. Minden részletében. Az összes giccset és túlzást elkerülő, de nagyon kitalált, ízléses és odaillő dekort; a gyönyörű, régi református templomot Túronyban (kínos szójátékkal élve a kékre festett fa belső tér önmagában “megér egy misét”)… és még sorolhatnánk mindazt, ami körülvett minket. Ha egyszer valakinek meg akarom mutatni, hogy mi jót lehet Magyarországon egy esküvőből kihozni, akkor ezt a képanyagot mutatom meg (ha valamire, akkor erre érdemes rákeresni a Képfényező blogon). És persze az élményhez azért hozzátett a vasárnap este: egy hosszú alvás után aznap jártuk be a környéket a kreatív fotózás ürügyén, és gyönyörű helyeken jártunk… addigra persze mindenki hazament, és este már Borival, Zolival és a borásszal vacsoráztunk öten a Jackfall előző este még nyüzsgő, de addigra elcsendesett udvarán – ennek a estének máig emlékezetesen jó hangulata volt. :)

Hogy érzed, mi az erősséged, amit jól tudsz használni az esküvőfotózásban?
Könnyen megszeretem az embereket, ez segít a legtöbbet.

De a kérdést nem könnyű megválaszolni – ezért meg szoktam kérdezni azokat, akiket leginkább érdemes: a hozzánk érkező, minket választó párokat. Általában meg szokták tudni mondani, hogy miért éppen minket szeretnének – és amit a legtöbben kiemelnek, az valamiféle “természetesség”, “őszinteség”, amit a képeinken éreznek.
Ennek a magam részéről nagyon örülök, mert nekem ez tényleg nagyon-nagyon fontos, ugyanakkor persze nehéz is. Mert egyszerre kell valakiből a legjobbat kihoznunk, de mindezt úgy, hogy azt hozzuk ki, ami tényleg benne van… de úgy tűnik, hogy néha sikerül. :)

szovegkozi-07

Milyen típusú kamerákkal dolgozol?
Nem tudom, számít-e ez igazából bármit, de Nikon D700 vázakat használok. No nem mintha a C betűs cég műszereivel nem lehetne fotózni… bár mint tudjuk, a fénymásolókhoz értenek igazán. :))

Ha csak egy objektívet használhatnál, akkor melyik lenne az és miért?
Semmi meglepőt nem tudok mondani, erre a klasszikus válasz a 35-ös vagy 50-es fix objektív lenne, és alighanem én is e kettő közül választanék… talán inkább egy 50/1.4-et. E kettő hasonlít az emberi szem látószögéhez (a 35mm a két szemünkéhez, az 50mm az egyikhez). Egy fix objektív amúgy is erős gondolkodásra kényszeríti a fotóst, és ez sokszor jót is tesz… :)

Elmondanád, mikor milyen fényeket használsz egy komplett napos esküvői fotózás során?
Lehetőség szerint olyat, amilyet találok. Ehhez persze néha keresgélni kell, de az évek során egyre több különböző karakterű fényről tanulom meg, hogy érdemes használni… és így körbenézve egyre többször találok kifejezett szép fényt. :)

Persze ha nincs használható fény, akkor elővesszük azt, amit magunkkal vittünk – a vacsorán, és főleg a táncos-bulis képeknél azért használunk vakut, de mindenféle trükkös megoldással általában szétszórjuk őket a teremben, így sokkal érdekesebb világítást lehet létrehozni, mint a gép tetején tartott vakuval.

szovegkozi-05

Milyen programot használsz a képfeldolgozáshoz?
Nagy meglepetés itt sem lesz: világszerte a Lightroom + Photoshop páros a de facto “industry standard”. Kiegészítésként, néhány színes és főleg fekete-fehér kép finomításához a Color / Silver Efex Pro nevű, egészen ügyes kis szoftvert szoktam még előhúzni.

PC vagy MAC?
PC.

Van asszisztensed vagy második fotósod?
Nekem nem táskacipelő asszisztensem vagy második fotósom van, hanem egy remek kis csapatunk, akikkel együtt építettük fel a Képfényezőt. Rendszerint Juli vagy Eszter szokott velem egy esküvőn fotózni, és már régen nincs köztünk elsődleges és másodlagos fotós – mivel korábban kezdtem náluk, eleinte még néhány technikai trükköt tanítgattam nekik, azóta már én tanulok tőlük sok mindent, amire magamtól nem is gondoltam volna. Úgyhogy két pár női szemmel csiszolom a saját látásomat is. :)

szovegkozi-06

Kb. hány képet készítesz egy esküvőn és hányat adsz át a pároknak?
Éppen eleget – eddig még senki nem reklamált, hogy kevés lenne. :)

A képszám szerintem pont ugyanolyan felesleges és semmitmondó, de könnyen számszerűsíthető összehasonlítás fotósok között, mint a megapixel-harc a fényképezőgépeknél. A lényeg úgyis az a néhány kép lesz, amire évek múlva is emlékezni fogtok. Hogy ezt valaki ezer vagy ötezer gombnyomásból, és kétszáz vagy nyolcszáz átadott képből oldja meg, az már részletkérdés…

Szoktál hirdetni? Ha igen, hol?
Szinte egyáltalán nem – a párjaink többsége úgy jön el hozzánk, hogy találkoztunk már egy esküvőn, vagy látták egy barátjuk képeit, és rájöttek, hogy ők is ezt keresik.

Ilyen szempontból érdekes lesz látni, mi változik azzal, hogy felkerültem a Pillanart esküvői fotósai közé. Eddig jellemzően olyanok találtak el hozzánk, akik tudták, hogy azt keresik, amit nálunk találnak, és így már elkötelezettebbek voltak – kíváncsi leszek, ez most, hogy jobban szem előtt leszünk, másként lesz-e.

Milyen kommunikációs eszközöket használsz a megjelenésre és melyik a legfontosabb számodra?
Az alapvető, portfólióként szolgáló weblap mellett egy ideje van a Képfényező-nek egy facebook oldala (mostanra lényegében kötelező elem ez is), azt tekinthetjük hirdetésnek vagy marketingnek, de nagyszabású reklámkampányokat ott sem futtatunk.

A legfontosabb számomra a Képfényező blog: minden esküvői képanyagot ide szoktunk feltölteni, így ez egyrészt friss és naprakész, másrészt aki ide látogat, nem csak valamiféle válogatott kivételes sorozatokkal találkozhat, hanem mindent láthat, amit kiadunk a kezünkből. Szeretem ezt így, saját magunkat is motiváljuk vele: így nem adhatunk ki a kezünkből olyat, amit inkább nem szeretnénk vállalni.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik bele szeretnének vágni az esküvőfotózásba?
Először azt a kérdést tegyék fel maguknak, hogy tudnak és akarnak-e vállalkozást indítani és abból élni. Aki amúgy tehetséges, és jó fotós, annak rövid idő után úgyis ez lesz a központi kérdés – és teljesen függetlenül a fotózásban meglévő tehetségtől.

Egy másik szempont, amit én igyekeztem szem előtt tartani: amíg nem győződtem meg róla, hogy egy adott feladatot meg tudok oldani, és én magam is tanulni megyek, addig nem kértem érte pénzt… mert ezzel becsaptam volna a másik oldalt is. Nem csak esküvői fotózásra igaz ez egyébként, hanem bármi másra, pl. kismamafotózásra is.

Amúgy sosem igazán jó ízű dolog, amikor egy szakmában már nevet szerzett profik nyilatkoznak arról, hogy a még újonc kezdők hányféle ok miatt inkább ne is kezdjék el, hiszen hogy jönnek ők ahhoz… én is tudom, hogy kezdtem, és ma azért sokkal többet tudok erről a műfajról, mint az első esküvőimen. Egyedül annyi fontos, hogy az első néhány esküvőn nem a megfizetett profi helyett (legfeljebb mellett) jó próbálkozni. És persze a fényképezőgépet és a technikát használni sem esküvőkön kell megtanulni.

szovegkozi-03

Mi lenne számodra egy álom helyszín, ahol szívesen fotóznál esküvőt?
A Balaton-felvidéket nagyon szeretem, és hála Istennek sok időt is töltök ott. Van egy icipici, néhány tíz négyzetméteres Árpád-kori templomrom Dörgicse mellett egy nagy virágos mezőn. Egy fala áll, a többi csak kb. derékig ér: pont elférne bent a lelkész / pap, a pár, a tanúk és a szülők – a násznép pedig körbeállhatná a templomot. Utána a vacsora és a “tánc & muzsika hajnalig” lehetne akár ott a mezőn, akár egy domboldalban lévő borospince teraszán (tudunk ott néhány remek helyet). Ha valaki erre az esküvőre meghív, féláron vállalom. :)

Helyszíntől függetlenül egy másik régi álmom egy balett-táncos pár esküvőjét fotózni. Sokat fotóztam táncot, balettosokat is, és rég óta szeretném összehozni az esküvőkkel. :)

Mit érzel a legnagyobb kihívásnak az esküvőfotózásban?
Erre alighanem mindenki ugyanazt fogja válaszolni: hétről hétre mást, újat, nem a korábbiakat ismételve… ugyanakkor elkerülni az erőltetett és kifordult “újszerűségeket” (számomra pl. a sárban és festékben fetrengős, ruhafelgyújtós “trash the dress” irány ennek iskolapéldája).

Viszont esküvőről esküvőre megtalálni azt, ami az adott pár sajátja lehet, és nem rájuk húzni valamilyen saját klisét, hanem addig figyelni őket, amíg eltalálom a rájuk jellemzőt… no, ez a kihívás. Csak remélni tudom, hogy minél többször sikerül. :)

szovegkozi-08

Van kedvenc esküvőfotósod aki inspirál?
Pár évvel ezelőtt Jeff Ascough volt a csúcs a számomra, de az utóbbi 1-2 évben már nem tetszik annyira, amit látok tőle…

Úgyhogy talán inkább Marcus Bell. Szeretem, ahogy a nagy tereket használja: gyönyörű tájképeket tud fotózni, a menyasszonyt és vőlegényt zseniálisan hangsúlyozva (néha még úgy is, hogy egyébként egészen picik lehetnek a képen).

De van egyébként a Pillanart-nak is egy-két tagja, akik “tehetnek róla”, hogy kedvet kaptam az esküvői fotózáshoz pár évvel ezelőtt (ha nem hallja, akkor megsúgom: legtöbbet talán Szabó Zoli, a végtelenül kiegyensúlyozott és szép “történetei” miatt).

Mióta vagy tagja a Pillanart-nak?
Teljes jogú tagja végül csak idén, 2014-ben lettem a Pillanart-nak – de tagjelöltként már évek óta itt voltam velük.

Miért fontos számodra a tagság és mit ad neked a Pillanart?
Egyszerűen fogalmazva: azért fontos, mert egy szakmai mércét is jelent. Az, hogy itt vagyok, azt jelenti, hogy közel húsz, kifejezetten jó esküvői fotós úgy érezte, hogy elérem azt a színvonalat, amit ők maguktól és egymástól elvárnak.

Mit ad? Egyrészt egy állandó és folyamatos elvárást, ami szakmai szempontból kifejezetten hasznos. Magyarország kis ország, és az egyetemen kutatóként megszoktam, hogy attól, hogy itthoni viszonyok között jónak számítasz valamiben, még nem biztos, hogy világszinten is jelentesz bármit. A Pillanart arra biztosan jó, hogy tudd: legalább itthon számítasz-e. Ha nincs is jelenleg a csapat tagjai között minden jó magyar fotós, de másként megfogalmazva: a csapat tagjai között csak jó magyar fotósok vannak.

Emellett persze vannak emberi tényezők is: van itt jó néhány olyan ember, akikkel szeretek találkozni, vagy akár csak egy levelezőlistán lenni… még ha az egyre inkább “professzionális” és szakmai megközelítés szükségképpen kicsit meg is koptatta a közösségi vonásokat.

szovegkozi-09

Van más terület is ahol fotózol?
Embereket szeretek fényképezni, és ez nem kötődik esküvőkhöz. Szeretek párokat fotózni akár “csak úgy” is, nem csak az esküvőjükön.

Azután biztosan a saját élethelyzetünk is hozza (a napokban érkezett meg első gyermekünk), de egyre több kismama talál meg, akiknek én nagyon örülök… :)

Ami ettől picit távolabb áll, de régóta szeretem, és újra meg újra igyekszem a megfelelő alkalmakat megteremteni: nagyon szeretek táncot, táncosokat fotózni. Egy időben rendszeresen jártam egy balett-társulathoz is, mostanra ez inkább alkalomszerű lett, de egy fotózáson gondolkodó táncos nálam mindig nyitott kapukat dönget. :)

Van olyan fotózási terület ahol ki szeretnéd még próbálni magad?
Ha nem városi gyerek lennék, akkor nagyon szeretnék a természetfotózásban elmerülni. Mindig kicsit vágyakozva nézem Daróczi Csaba képeit… és nem is annyira magukra a fotókra vágyom. Egyszerűen csak jó lenne kijárni reggelente (hajnalban) a “vadonba”, amikor kedvem tartja, de itt a város közepén nem adja magát a helyzet.

Egy másik, rég óta dédelgetett, és még nem feladott tervem néhány nagyon régi, sajátos történelmi varázzsal rendelkező épülethez kötődik (mint pl. a bélapátfalvi vagy a pannonhalmi apátság). Szeretnék egyszer odaköltözni hosszabb időre, és egy albumot fotózni… eleinte nem is fényképezni, csak nézni, megszokni, “beleélni” magam – aztán belemerülni a részletekbe. A kövek, falak, padok, fények, ablakok, a reggeli pára és az esti félhomány mind-mind mást mutat, és ha elegendő időt rászánok, összeáll egy nagy egésszé. Nekem is jót tenne, és albumnak is szép volna…

Mit szeretnél csinálni 5 év múlva?
A harmadik gyermekünket várni, örülni a feleségemnek, a másik kettőnek és az együtt töltött időnek. :)

De ha inkább szakmai kérdésként próbálok rá válaszolni: én akkor is szívesen fotóznék esküvőket. Továbbra is csak annyit, hogy újabb öt év múlva is legyen hozzá kedvem. Mivel az esküvő lényege az ember maga, ezért nagy és formabontó fotográfiai célokat nem is szeretnék megjelölni – szeretnék minél érzékenyebb lenni, és minél egyszerűbb képeken minél fontosabb pillanatokat elmesélni. Van egy jó szó a magyar nyelvben: a “lélekmelengető”. No, én lélekmelengető képeket szeretnék fotózni. :)

szovegkozi-10

Mitcsenkov Attila esküvői fotós
www.kepfenyezo.hu
facebook.com/kepfenyezo
Mitcsenkov Attila adatlapja a Pillanart honlapján