Menyasszonyoknak

Amit annyira vártam…

Megosztás: Facebook Twitter Google+ Pinterest

Az eset 2009-ben történt. Akkor a saját blogomban már írtam e támában, ám az érzéseim semmit sem változtak azóta. A helyzet viszont igen. Ezalatt a pár év alatt megsokszorozódott az ilyen esetek száma. Manapság már annyian érzik magukat fotósnak, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a virágkötő szakma virágzott ilyen színben :-)

szalay_mona_szakmai_09

Szóval mi is az amit annyira vártam? Egy Oslo-ban élő barátnőm esküvője 2009. decemberében.  Mérhetetlen öröm töltött el akkor, amikor megtudtam, hogy véget ért a szingli korszak és hosszú magányban  töltött évek után végre olyasvalakire talált, akivel komolyan összeköti az életét. Mi sem volt természetesebb mint az, hogy az esküvőjét én fotózzam. A feladattal kapcsolatos öröm azonban csakhamar szertefoszlott… egy szempontból legalábbis. No nem azért, mert nem örültem a boldogságának, vagy mert nem volt kedvem a fotografáláshoz. Nem! Szó sem volt ilyesmiről.

Rövid idő alatt kellett eldöntenem, hogy fotózási szempontból az önmagammal szemben támasztott magas elvárásoknak akarok-e megfelelni, avagy jól akarom magam érezni, egy kicsit ki akarok-e kapcsolódni és felszabadultan együtt nevetni, enni-inni, táncolni a többiekkel. Amit választottam, az a lehető legrosszabb döntés volt. Egyszerre akartam mindkettőt.

szalay_mona_szakmai_10

Nőként természetesen fontos volt, hogy a barátnőm esküvőjén az alkalomhoz illően öltözve, sminkelve etc., jelenjek meg. Az első megpróbáltatás ekkor kezdődött. A ruha, amit aznap viseltem, megkövetelte tőlem, hogy a viselkedésemre jobban odafigyeljek. Nem tehettem meg –legnagyobb bánatomra ;-) – hogy a földön kúszva-mászva készítsem el azokat a fotókat, amelyeket az egyes helyszíneken átélt impresszió „kényszerített” volna ki belőlem. A felszerelésemet –ami jelen esetben sem volt kevesebb, mint más esküvőkön-  bizony sokkal körülményesebb volt cipelni. Nehézkes volt váltogatni a két vázat, cserélni az objektíveket. Mulatságos látványt nyújthattam egyeseknek magassarkú cipőben tipegve egy súlyos táskával az oldalamon (a kontraszt legalább megvolt ).

szalay_mona_szakmai_07

A második kellemetlen felismerés akkor ért, amikor a kreativ esküvői fotókat szerettem volna elkészíteni. Azáltal, hogy ismerősként voltam jelen, a helyzetem teljesen komolytalanná vált. Sok-sok esküvővel a hátam mögött is meglepetésként ért, hogy az általam adott instrukciók fesztelen nevetésbe, bolondozásba fulladtak. Képtelen voltam önmagamat felülmúlva, a helyzet ura maradni. Így aztán a magamtól elvárt fotók messze elmaradtak attól a szinttől, amire felfogadott fotográfusként, a kisujjamból kirázva, álmomból felkeltve is képes vagyok elkészíteni.

szalay_mona_szakmai_04

És még mindig nem volt vége. Gyakori, hogy a vacsora kezdete előtt állófogadáson csillapítják a vendégek szomját, éhségét. Ez az esemény ragyogó alkalmat ad arra, hogy számtalan jó pillanatban elkapott portré készülhessen beszélgetés közben a szülőkről, rokonokról, barátokról, egymást rég nem látott ismerősökről. A fogadás ezen a napon sem maradt el, azonban az igazán jó fotozsurnaliszta felvételek igen. A jelenlévők tudták ki vagyok, tudták melyik országból érkeztem. Ennek következtében nem maradhattam eléggé kívülálló ahhoz, hogy észrevétlenül olyan pillanatokban nyomjam le az expogombot, amikor valaki feszélyezettség nélkül, önfeledten viccelődik, mesél, beszélget másokkal. Igazán kellemetlenül éreztem magam, mivel akárhányszor a szemem elé emeltem a kamerám, az objektíven keresztül azt láttam, hogy a fotóalany tekintete rám szegeződött. Nincs az a teleobjektív, ami ilyen helyzetben az ember segítségére lehetne. :-)

szalay_mona_szakmai_01

Munkám során találkoztam már olyan párokkal, akik anyagi megfontolásból nem kértek fel az egész napra szóló esküvői fotók elkészítésére. Azonban vannak olyan esetek is, amikor nem a szűkös anyagiak a kizáró ok, inkább csak az anyagiak átcsoportosítása. Mondván: „Janinak” van egy fényképezőgépe, majd ő elkészíti ezeket a fotókat…., öööö…. Nos igen. Feltéve, hogy nem fog elkésni, minden fontos pillanatnál ott lesz és nem a barátokkal fog éppen koccintani. Vajon készít-e hangulatfelvételeket, vagy inkább dumál egyet a haverokkal? Vagy egyáltalán ott lesz-e az esküvőn? Átérzi-e egy esküvő súlyát? Érzi-e a felelősséget?

szalay_mona_szakmai_11

Az eddig is evidens volt számomra, hogy egy hozzátartozó, barát, kedves ismerős elsődlegesen jól szeretné magát érezni az esküvőn, ezért a képek elkészítésekor is inkább vendégnek érzi magát,  nem pedig elkötelezett, a szakmához alázatos hozzáállással bíró fotográfusnak.

Sokat tanultam az esetből…  Persze teljesen érthető és elfogadott, hogy nem mindenkinek jut mindenből a legjobbra. Nekem sem. Tudjuk azt is, hogy Európa közepén már-már a végtelenségig elhúzódó recesszió idejét éljük, mégsem tudok megszabadulni attól a gondolattól, hogy az évek múlásával nem a fotós munkadíjának összegére fogunk emlékezni, hanem egy csodálatos napra, melyet a választott fotós szemén keresztül sok-sok idő múltán is szívesen nézhetünk.

szalay_mona_szakmai_05A fotós kiválasztása szempontjából rossz megközelítés, ha ismerősre bízzuk a feladatot. Ha valakinek fontos az, hogy az esküvőjéről minőségi képek készüljenek és ha fontos, hogy mit szeretne viszont látni az esküvője napjáról nemcsak most, hanem évek múltán is, akkor azt javaslom gondolja át teljeskörűen!

Ki-ki döntse el, mi a legfontosabb az esküvőjén, mert ez olyan esemény amit nem lehet megismételni ha rosszul sikerült.

Szívből kívánom Neked -kedves menyasszony, vőlegény, aki a nagy napodat tervezed-, hogy a fotók segítségével az esküvődről csupa kellemes emlék jusson majd eszedbe!